A magyar nyelvészetben H. Molnár Ilona (1968) értekezése nyitott utat a beszélő szubjektivitását kifejező nyelvi elemek kutatásának. A H. Molnár által felsorolt és elemzett módosító szók között találunk olyanokat, amelyeket mai szemmel partikuláknak tekinthetünk, s olyanokat is, amelyeket továbbra is módosító szóknak (vagy a modern strukturalista nyelvészet terminológiájával: mondathatározóknak) nevezünk.
***
Kiss Gabriella–Molnár Ilona
JÓ SZÓRAKOZÁST MAGYARUL!
(Olvasókönyv magyarul tanulóknak)
Budapest, Molilla könyv, 2009, 217 oldal
JÓ SZÓRAKOZÁST MAGYARUL!
(Olvasókönyv magyarul tanulóknak)
Budapest, Molilla könyv, 2009, 217 oldal
A középhaladó-haladó csoportokat tanító magyartanárok nap mint nap tapasztalják, mennyi munkával és keresgéléssel jár az olvasásra megfelelő szövegek felkutatása, valamint a hozzájuk való feladatgyártás, hiszen ha választunk is tankönyvet, az abban szereplő szövegek mennyisége, illetve tematikája, szókincse sohasem alkalmazkodik tökéletesen az adott csoport érdeklődéséhez, előzetes tudásához. Az egyik legnehezebb talán az érdeklődést felkeltő, szórakoztató cikkek, olvasmányok megtalálása (a tanár folyamatosan monitorozza az összes számba jöhető hagyományos és online napi- és hetilapot, magazint), és ha ez fokozható, még nehezebb ezekhez változatos, ugyanakkor értelmes feladatokat „gyártani”. Emellett gyakran előfordul, hogy amikor a nyelvtanuló túljut az alapszinten, nem folytatja tovább tanulmányait, esetleg a hetente egyszeri-kétszeri tanfolyam mellett szeretné kipróbálni-fejleszteni a tudását. Ilyenkor az olvasás az egyik legkézenfekvőbb tevékenység, ugyanakkor felmerül a kérdés: Mit olvasson? Magyarul nem találunk könnyített olvasmányokat, szöveggyűjteményeket, sokszor nehéz tanácsot adni a diákoknak, mivel érdemes próbálkozniuk.
Ezeket a dilemmákat segít megoldani Kiss Gabriella és Molnár Ilona most megjelent könyve.
Merész és lendületes vállalkozás a könyv, saját kiadásban, képekkel, többszínnyomással.
Azonnal honlap is társul hozzá (www.joszorakozastmagyarul.com), ahol felhasználóbarát módon szerezhetünk információkat magáról a könyvről (kapunk tartalomjegyzéket, mintaoldalakat, sőt letölthető fejezetet is), a szerzőkről (mindketten sokéves gyakorlattal rendelkező, aktív magyartanárok), olvashatunk olvasói visszajelzéseket (sőt, a CEU-ban tartott bemutatón készült videófelvétel youtube-ra feltett, ötperces változata is megtekinthető), és természetesen azonnal rendelhetünk is.
Mindig óriási előny, ha arról sikerül meggyőzni (akár csak rövidebb időre is) a diákokat, hogy a nyelvtanulás – olykor – szórakoztató tevékenységgé is válhat.
A bemutatón megszólalók (a könyvet ismertető Ferencz Győző, valamint gyakorló magyarul tanulók) mindegyike kiemelte, hogy valóban szórakoztatóak az olvasmányok, igazán „fun reading”-ekről beszélhetünk. Eddig csak irigyelni tudtuk az angolul tanulókat és tanítókat a választék bőségéért, valamint bizonyos témák, műfajok megjelenéséért a nyelvtanulásban. Ilyen volt például egészen idáig a krimi, amely akár rövid történetek, akár hosszabb szövegek formájában, ideális olvasmánya lehet a nyelvtanulónak, magyarul viszont semmit nem lehetett nyugodt szívvel ajánlani, esetleg Agatha Christie magyarra fordított műveit. S lám, a kötet szerzői megpróbálják becsempészni a műfajt a nyelvtanulásba, egy egész krimi fejezet került a könyvbe, benne Nemere István nyomán miniképregénnyel, ami háromszorosan is jó választás: krimi, képregény és mindez magyar szerzőtől! Kevésbé eredeti ötlet a mesék fejezete, ezekkel ugyanis szinte minden nyelvkönyvben találkozhatunk, sőt, maga a Három kívánság és a Hófehérke szerepel már egyéb tankönyvekben, itt talán szerencsésebb lett volna másokat választani helyettük. Ötletes viszont a mesék témakörét összefoglaló társasjáték a fejezet végén. A témaválasztásnál a krimik mellett mindenképp kiemelendő az éttermes fejezet. (Nyilván mindenkinek vannak preferenciái ezen a téren, a saját listánk talán eltérne a könyvben találhatótól, de nem tagadható, hogy sokszínű, a város legfontosabb kerületeiből válogató ajánlatot adnak közre. Az első magyar Michelin-csillag pedig a megjelenés óta született!), valamint a „Hát ez pech!” címet viselő, szórakoztatóan balszerencsés történeteket tartalmazó rész. Talán kicsit túl „bölcsészes” a témaválasztás a „Boldog békeidők” fejezet esetében, ám itt is sikerül a szerzőknek széles érdeklődésre számot tartó történeteket választaniuk. Rendkívül jól sikerült rész például a Városliget történetét feldolgozó szöveg a kis térképpel, illetve a fejezet végén található totó. S amellett, hogy ez a fejezet valóban sokakat érdekelhet, egyúttal teljesíti a könyv egy másik ígéretét, nevezetesen, hogy a nyelvvizsgára készít elő. Mindkét magyar nyelvvizsgán ugyanis igen gyakran szerepelnek művelődéstörténeti szövegek az olvasott szöveg értése részben. A nyelvvizsgákon általában megjelenő feladattípusok közül mindegyiket megtalálhatjuk a kötetben (párosítós feladatok, kérdés-válasz, címadás, lyukas szöveg kiegészítése, sorba rendezés stb.).
A szövegek kivétel nélkül igyekeznek szórakoztatóak, színesek, érdekesek lenni, a hozzájuk kapcsolódó feladatok pedig elsősorban a szókincsre koncentrálnak.
A könyv – teljes joggal – nem tekinti feladatának a nyelvtan egyes jelenségeinek bemutatását vagy gyakoroltatását, ezt a szerzők egyértelműen ki is jelentik. Ez a könyv olyanoknak készült, akik az alapnyelvtannal „végeztek”, s szókincsben szeretnének fejlődni, olvasáskészségüket kívánják fejleszteni.
Ennek megfelelően a feladatok leggyakoribb típusai: lyukas szövegek kiegészítése, szinonimák vagy definíciók keresése, szókapcsolatok tagjainak öszszepárosítása, mondatok-szövegrészletek sorba rendezése, igaz-hamis állítások, mondatok első és második felének összepárosítása. A szövegértési gyakorlatok mellett bekerültek a könyvbe az íráskészséget fejlesztő feladatok is véleménykifejtés, kérdésekre adott válaszok, megkezdett mondatok befejezése formájában.
Ugyanakkor természetesen, ha a szövegből nagyon erőteljesen adódik, becsempésznek a szerzők néhány nyelvtanibb fókuszú feladatot is, mint például a -ható/-hető képző, az igekötők vagy a felszólító mód gyakoroltatása. Minden hasonló könyv nagy csapdája a megcélzott szint eltalálása, illetve a gyakoroltatni kívánt nyelvtan és a hozzá felhasznált szókincs szintbeli összeegyeztetése.
Olykor felfedezhetünk kevésbé átgondolt feladatrészeket ebből a szempontból, de alapvetően sikerül a kötetnek tartania a megcélzott B1/B2-es nyelvi szintet. A kötet egynyelvű, ami ezen a szinten teljes mértékben érthető és elfogadható, ugyanakkor ez esetben nem világos, a címlapon és a hátoldalon miért szerepelnek angol nyelvű információk is. Talán érdemes lett volna továbbvinni az angolt, és a fejezetek végén szójegyzékkel segíteni a nyelvtanulókat. Esetleg, ha arra gondolunk, hogy nem mindenki az angolból közelíti meg a magyar nyelvet, a minden fejezet végén található, funkciótlannak tűnő egyoldalas „Jegyzetek” című vonalazott rész helyett megadni a szövegekben gyakoroltatott, kiemelt szavakat, kifejezéseket, s minden felhasználó mellé írhatta volna az idegen nyelvi megfelelőket saját anyanyelvén.
A kötet, mint fentebb is említettük, kifejezetten felhasználóbarát sok szempontból.
Érdekes, színes, változatos, minden fejezet végén megtaláljuk a feladatok megoldásait, hogy tanár nélkül is használható legyen. Ugyanakkor – nyilván a takarékosság szellemében – szinte már zavaróan kicsik a betűk, s ez – éppen a megoldások részben, ahol az apró, sötétkékre vagy feketére színezett körökbe írva találjuk a helyes válaszokat – nehezítheti a használatot, illetve nagyon apró gyöngybetűkkel kell tudni írni ahhoz, hogy valaki a vonalazott részekbe beleügyeskedje a válaszait.
Összességében azonban mindenképp igaz, hogy a magyar nyelvet tanulók és azt tanítók érdeklődésére és tetszésére egyaránt joggal formál igényt a tavaly decemberben megjelent olvasókönyv. Jó szórakozást hozzá mindenkinek!
Maruszki Judit
***
A reális <-> potenciális <-> irreális alkalmazásának bemutatása és indoklása
A latin leíró nyelvtanokból jól ismert hármas megkülönböztetést az igenévi forma – ható képzős alak – fosztóképzős alak minél eredményesebb jelentéstani elkülönítése és egymást feltételező szerepe miatt tartom szükségesnek. A szakirodalmak legtöbbször a kétpólusú szembeállítást (-ható <-> -hatatlan; esetleg: -ó <-> -ható) alkalmazzák: első esetben logikai (+/–), a másodikban modális (megvalósulás/lehetőség) végpontokat vélnek felfedezni. H. Molnár Ilona a tartalmatlan hogy kötőszó vizsgálata során kitér arra, hogy a főmondat szavai egyaránt képesek realitást és nem létező dolgokat kifejezni (H. Molnár 1977: 12, 13). A szerző utal mind a potencialitásra, mind az irrealitásra, hiszen foglalkozik a „nem realitást kifejező” lehet vmi, kell vmi szerkezetekkel, valamint megemlíti azt is, hogy a tagadott igék megvalósulatlan dolgot jelölnek (azt sem tette meg, hogy…). Felosztásának alapja azonban a realitás megléte vagy hiánya, azaz tulajdonképpen csak két csoportja van: realitást (például észlelés, tudás, értés, érzés igéi) és nem realitást (lehet, kell, akar, törekszik, 1rizkedik) kifejező szavak.
[…]
A mondhatni megítélését igenévi természete mellett bonyolítja az is, hogy olyan modális többletjelentéssel rendelkezik, amely néha csak egész tagmondatokkal oldható fel: „Talán nem képtelenség azt állítani, hogy…; Valójában úgy is mondhatnánk, hogy…; Már-már arra hajlanánk, hogy… ; Gondolhatnánk, hogy… Keszler Borbála az efféle előfordulást H. Molnár Ilona nyomán módosító mondatrészletnek nevezve megállapítja, hogy „A módosító értelem! főmondat érdekessége, hogy a mondatzsugorításkor nem a mellékmondat olvasztható ebbe mondatrészként, hanem éppen fordítva, a főmondat a mellékmondatba; vö.: Pista, úgy vélem, beteg – Pista véleményem szerint beteg (…). Kérdés, hogy tarthatjuk-e ezeket a sajátos szerep! képződményeket főmondatoknak, illetőleg az egész mondatot alárendelt összetett mondatnak” (Keszler 1985: 144). Fontosnak tartom azonban megjegyezni, hogy a szerző a mondhatni egyéb előfordulásait is módosító mondatrészletnek nevezi, és idézett példáiban nem tesz különbséget az alábbi használatok között: A korai középkorban a művészek egymáshoz erősen hasonló, mondhatni, sematikus figurákat készítettek; S Toldy óta mondhatni, irodalomtörténészi közhely ennek a költeménynek a kiválóságát elismerni; Az átfedésnek ezt a mondhatni tökéletes voltát lényegében nem befolyásolják olyan tények, (…); Változatos, mondhatni széls1séges volt az idei 1sz id1járása; A Szenczi Molnár-szám és a Déryszám mondhatni feltételezi egymást; hosszú együttlétünk alatt mondhatni baráti viszonyba kerültünk (idézi Keszler 1985: 147–8). A további vizsgálatok és besorolási kísérletek létjogosultságát támasztja alá a szerző által egy másik tanulmányban idézett, H. Molnártól származó kijelentés is: „Mivel sem nem lexikális elemek, sem a mondatnak nem szerves részei, azért sem a »módosító szó«, sem a módosító »mondatrész« terminus technicus nem illeti meg 'ket. Jobb híján talán leginkább így nevezhetnénk a mondatnak ezeket a részeit: »módosító mondatrészletek«” (H. Molnár 1968: 52, idézi Keszler 1977: 132; kiemelés tőlem).
[…]
A mondhatni, hogy… szerkezet további problémákat is felvet. Tisztáznunk kell egyfelől, hogy a hogy kötőszó milyen tagmondatokat kapcsol, ugyanakkor el kell különítenünk az állító és tagadó formákat a grammatikai-szemantikai eltérések miatt. A Nem mondhatni ugyanis mindig tagmondatot vonz (vö. *Nem mondhatni jó voltál – a vesszőt szükségképpen ki kell tennünk: Nem mondhatni, [hogy] jó voltál), azaz akár megjelenik mellette a kötőszó, akár nem, feltétlenül kapcsolóértékkel kötődik a másik tagmondathoz, és abba semmiképpen nem olvasztható bele. Még az oly költőinek tetsző idézeteknél is ugyanezt tapasztaljuk (Nem mondhatni: „szép” -> ’nem mondhatjuk azt, hogy szép’):
(1) Mivel ezt a képet 1872-ben festette, így a legkés1bb készült képek közül való, és mondhatni, hogy talán a legsikerültebb. ’Mivel ezt a képet 1872-ben festette, így a legkésőbb készült képek közül való, és talán nem szerénytelenség azt mondani, hogy a legsikerültebb.’5
(2) Még soha semmilyen pártnak nem voltam tagja, tehát nem mondhatni, hogy most csak ügyeskedni próbálok. ’Még soha semmilyen pártnak nem voltam tagja, tehát senki nem mondhatja / feltételezheti rólam, hogy most csak ügyeskedni próbálok.’
A hogy kötőszó szerepeit H. Molnár Ilona elemezte behatóbban, ezért vizsgálatomban az
' szempontjaira támaszkodom. A tartalmatlan hogy elnevezést azokban az esetekben tartja érvényesnek, amikor a kötőszó után az előző tagmondat pontosítása következik (H. Molnár 1977: 8).
A szerző szerint tartalmatlan hogy-ot vonzanak a következő jelenségek:
– olyan szavak használata, amelyek jelöltje tagmondatban kifejezhet' tartalmat rejt (Nyilvánvaló, hogy…);
– pszichikai jelenségek, érzékszervi tevékenységek szavai (Gondolom, hogy… Hallom, hogy…);
– a beszélés szavai (Az a véleménye, hogy…; Mondom, hogy…).
Bár első ránézésre a Mondhatni, hogy… egyértelműen a harmadik pontba sorolható, meggyőződésem, hogy létezik a többi két esettel egyenértékű használata is:
(1) Ebből adódóan nyugodt szívvel mondhatni, hogy nem egy kategória az autó és a motor. (’nyilvánvaló, hogy…; természetes, hogy…’ jelentésben)
(2) 96-ban elkezdődött valami, ami nem igazán volt jó, sőt mondhatni, hogy semmilyen sem volt. (’úgy gondolom, hogy…; úgy vélem, hogy…’ jelentésben)
(3) Azóta a csapatnak mind összetétele, mind tevékenységi környezete többször megváltozott. Mondhatni, hogy a játékosok jöttek-mentek; a csarnok hol megadatott, hol nem. (’Kijelenthetjük, hogy…; Azt is mondhatjuk, hogy…’ jelentésben)
[…]
.
.
Valódi módosítószói használat
A módosítószói előfordulás értékelésénél H. Molnár Ilona másik tanulmányára támaszkodom. A Módosító szók és módosító mondatrészletek a mai magyar nyelvben c. munkája ugyanis „a mondatba főmondatszerűen beágyazott, de szintaktikailag teljesen vagy majdnem teljesen megmerevedett (…) kifejezések” vizsgálatát modális funkciójuk figyelembevételével végzi el (H. Molnár 1968: 48). Véleménye szerint az állítmányukat tekintve túlnyomórészt egyforma egyszerű mondatok között is fellelhetők különbségek, mihelyt összetett mondatokká alakítjuk őket (uo. 39). Itt említi azt is, hogy a modális ítéletek mindig kifejezhetők hogy kötőszós összetett mondat formájában (erre az előző fejezetpontomban tárgyaltak is példaként szolgálhatnak). A módosítószók kialakulása kapcsán azt vallja, hogy azok eredetét inkább a határozói, mint egyéb mondatrészszerep! bővítmények között kereshetjük. Ennek okát abban látja, hogy az állítmányban kifejezett cselekvés, történés, állapot vagy létezés körülményeinek jelölőjeként leginkább ez a mondatrész alkalmas a predikáció módosítására (uo. 53). Végül H. Molnár arra a következtetésre jut, hogy elsősorban az igéből képzett (-ság/-ség; -ás/-és képzős) alanyt és a melléknévi vagy melléknévi igenévi állítmányt tartalmazó mondatban képzelhet' el effajta átalakulás.
Ellentmond-e mindez a megfigyelés a mondhatni-nak? Bizonyos mértékig igen, hiszen hagyományos értelemben véve sem igéből képzett alanya, sem névszói eredetű állítmánya nincsen, amelyeket H. Molnár fontosnak tartott a módosítószóvá váláshoz.
[…]
.
.
A módosítószói használat határesetei
Már H. Molnár Ilona kitér a módosítószók egyes határeseteire, érzékeltetvén, hogy a modális jelentés a nyelv több szintjén megvalósulhat. Utal a határozószók szintagmatagként betöltött szerepe kapcsán azok értékvesztésére, a rákérdezés során feltárható jelentésmódosulásokra (Rendszerint ő győz-> Hogyan? *Rendszerint; H. Molnár 1968: 67). Jelzi a kötőszókkal és indulatszókkal való rokonságukat is (uo. 68).
[…]
Nádas Tímea
Hányféleképpen mondhatni?
Quod si deficiant vires, audacia certe laus erit (Propertius)
***
H. Molnár Ilona (Módosító szók és módosító mondatrészletek a mai magyar nyelvben 1968. Nyelvtudományi értekezések 60.) 10: a mondat tagoltságával kapcsolatban; 30:) a mondatbeli predikáció és a mondat szerkezeti sémája közötti összefüggések kérdésével nálunk E. L. foglalkozott legmélyrehatóbban.
***
H. Molnár Ilona (Az ún. mélyszerkezet … Nyelvtudományi Közlemények 84. 1972. 113) az időjárásra vonatkozó igék alanytalanságáról és tárgyatlanságáról.
***
H. Molnár Ilona (Módosító szók és módosító mondatrészletek … NyelvtudÉrtek. 60. 1968. 30) helyeslően idézi a mondat dologi és közlési vonatkozását.
***
H. Molnár Ilona (Módosító szók … Nyelvtudományi értekezések 60. 1968. 7. 2. jegyzet): Ries mondattani felfogására 1. legújabban ÁNyT. I.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése