Nyelvészeti és irodalmi tanulmányok
Horváth Katalin tiszteletére
részlet
[…]
…hadd másoljam ide Pais Dezső szavait, aki a szer szó családjának vizsgálatát lezárva saját, 1935-ben írott mondatait idézi: „Régóta, jóformán nyelvtudományi törekvéseim megindulásától kezdve irányít etimológiai munkálataimban több-kevesebb tudatossággal az a felfogás, hogy nem elég, sőt igen gyakran helytelen néhány innen-onnan kikapogatott nyelvelemet rokonná ütni, hanem mivel minden nyelv szervezetekben él, az etimológiai kutatás terén is szervezeteket kell felismerni. Az etimológiai szervezetek felismerésének, sőt szinte érzékelésének módját, – mondjuk – módszerét pedig abban látom és láttam, hogy nagy terjedelmű nyelvi anyagot vonjunk vizsgálódásaink körébe. Ha ezt megtesszük, a szórványos nyelvelemek összevetése alkalmával mutatkozó látszólagos hangalaki, alaktani és jelentésbeli nehézségek majdnem maguktól kiküszöbölődnek, a nyelvelemek kiszabadulnak a darabosság, töredékesség állapotából, egy élő szervezet tagjaivá símulnak össze, s érezzük róluk, hogy ugyanannak a vérnek a keringéséből születtek meg. Midőn ilyen szemlélet mellett a nyelvi és lelki folyamatok természetes bonyolultságukban világosodnak meg, és nem elméleti fikciók szerint rájuk vetett fénymintákban tünedeznek fel, akkor pl. a finnugor és török nyelvek etimológiai viszonyainak földerítése közben nem zavarják tisztánlátásunkat a névszó és ige, a denominalis és deverbalis alakulatok, a névszóképző és igeképző formansok grammatikai kategória-ellentétei. Ne riasszon vissza bennünket, hogy a kevés, válogatott mozzanat figyelembevételével készült fikciók vázlatosságuknál fogva könnyebben áttekinthetők és jobban is hatnak, mint a nagyméretű anyaggal, számos lehetőséggel bíbelődő fejtegetések.
Az igazság egyszerű, de a hozzávezető utak szövevényesek. És ha ezekben a szövevényekben esetleg el is tévedünk, még mindig hasznosabb munkát végeztünk, mint ha kívül maradva felületes rátekintés alapján rajzolgatunk tetszetős, de hamis vázlatokat róluk. Némely szerényen megfogalmazott tévedés többet érhet, mint sok dogmaszerűen tanított színigazság, amelyről előbb-utóbb kiderül, hogy a szín szó benne nem tisztát jelentett, hanem olyan valamit, ami a nap fényétől megfakul, sőt egészen el is tűnik” (BÁRCZI 1962: 84; eredetileg uő 1935: 295).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése