Mészöly Gedeon (Tabajd, 1880. június 10. – Budapest, 1960. május 29.) magyar nyelvész, műfordító.
Kutatási területe: A régi magyar nyelv és irodalom. A magyar kódexek és nyelvemlékek stíluskritikai vizsgálata. Nyelvtörténeti kérdések.
Kolozsvárott és Budapesten folytatott felsőfokú tanulmányokat (1898-1903). Magyar-latin szakos tanári diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen 1908-ban. 1903 és 1914 között Kunszentmiklóson tanított, később Bécsbe, majd Münchenbe utazott tanulmányútra. 1914-ben a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára őrének nevezték ki. 1921-ben a MTA levelező tagja, 1949-ben tanácskozó tagá minősítették vissza. 1922 és 1958 között a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Urál-Altáji, majd a Finnugor Nyelvészeti Tanszék vezetői tisztét töltötte be. Az 1928–29-es és 1950-51-es tanévben a szegedi egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja volt. 1958. augusztus 31-én vonult nyugdíjba.
Munkásságában a magyar nyelvemlékek vallatása, a magyar nyelvtörténet problémáinak vizsgálata szervesen összekapcsolódott a finnugor nyelvészettel. A sokoldalú Mészöly magyar nyelvtörténeti kutatásai mellett jeles irodalomtörténész, műfordító és közreadói tevékenysége is jelentős. Lefordította például Puskin Anyeginjét (1945), Homérosz Odüsszeiaját (1959) is. A ő szöveggondozásában jelent meg többek közt Katona József Bánk bán c. drámája (1920), Madách Imre Az ember tragédiája c. drámai költeménye (1922). Mészöly még szépíróként is jelentkezett, 1927-ben írta meg és adták elő Szegeden Tótágas c. politikai töltetű szatirikus bohózatát, amely miatt a Kisgazdapárt interpellált a parlamentben, a szerző ezen okból majdnem elvesztette egyetemi állását.
Kutatási területe: A régi magyar nyelv és irodalom. A magyar kódexek és nyelvemlékek stíluskritikai vizsgálata. Nyelvtörténeti kérdések.
Kolozsvárott és Budapesten folytatott felsőfokú tanulmányokat (1898-1903). Magyar-latin szakos tanári diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen 1908-ban. 1903 és 1914 között Kunszentmiklóson tanított, később Bécsbe, majd Münchenbe utazott tanulmányútra. 1914-ben a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára őrének nevezték ki. 1921-ben a MTA levelező tagja, 1949-ben tanácskozó tagá minősítették vissza. 1922 és 1958 között a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Urál-Altáji, majd a Finnugor Nyelvészeti Tanszék vezetői tisztét töltötte be. Az 1928–29-es és 1950-51-es tanévben a szegedi egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja volt. 1958. augusztus 31-én vonult nyugdíjba.
Munkásságában a magyar nyelvemlékek vallatása, a magyar nyelvtörténet problémáinak vizsgálata szervesen összekapcsolódott a finnugor nyelvészettel. A sokoldalú Mészöly magyar nyelvtörténeti kutatásai mellett jeles irodalomtörténész, műfordító és közreadói tevékenysége is jelentős. Lefordította például Puskin Anyeginjét (1945), Homérosz Odüsszeiaját (1959) is. A ő szöveggondozásában jelent meg többek közt Katona József Bánk bán c. drámája (1920), Madách Imre Az ember tragédiája c. drámai költeménye (1922). Mészöly még szépíróként is jelentkezett, 1927-ben írta meg és adták elő Szegeden Tótágas c. politikai töltetű szatirikus bohózatát, amely miatt a Kisgazdapárt interpellált a parlamentben, a szerző ezen okból majdnem elvesztette egyetemi állását.
****
Művei (válogatás)
Tinódi Sebestyén. Nagykőrös, 1906.
A -nyi képző eredete. Nyelvtudományi Közlemények, 1910-1911.
Bécsi Codex. 1. füz. A Bécsi Codex szövege és latin eredetije. Jegyzék a jelen kiadás és a Volf-féle kiadás közti írásmódbeli különbözésekről. Jegyzetek a jelen kiadás és a Volf-féle kiadás közti szövegbeli különbözésekről. Budapest, 1916.
A Halotti Beszéd hangtörténeti és alaktani sajátságai. Szeged, 1926.
A Halotti Beszéd tárgyas elbeszélő múlt alakjai magyar és finnugor szempontból. Budapest, 1931.
Földiekkel játszó... Csokonai Vitéz Mihály életregénye. Budapest, 1935.
Kölcsey Hymnusa és a Hymnus Kölcseyje. Budapest, 1939.
Az ugorkori vadászélet magyar szókincsbeli emlékei. Ethnographia, 1951.
Az ugorkori sámánosság magyar szókincsbeli emlékei. Magyar Nyelv, 1952.
Ómagyar szövegek nyelvtörténeti magyarázatokkal. Budapest, 1956.
Tudományos tisztségek
Szegedi Füzetek szerkesztője (1934-1936)
Nép és Nyelv szerkesztője (1941-1944)
Országos Felsőoktatási Tanács tag
Országos Közoktatási Tanács tag
Társasági tagság
Magyar Nyelvtudományi Társaság (választmányi tag)
Finnugor Társaság (Helsinki)
Dugonics Társaság (Szeged)
http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9sz%C3%B6ly_Gedeon
****
Mészöly Gedeon születésének 120. és halálának 40. évfordulója alkalmából Sárbogárd város önkormányzata és a Madarász József Városi Könyvtár emlékülést rendezett Sárbogárdon, a jeles nyelvész és műfordító szülőföldjén 2000. május 29-én. Az alább közlendő két emlékező előadás ott hangzott el.
Mészöly Gedeon életműve
Egy-egy tudományág kiemelkedő egyéniségei nemcsak nagyot, maradandót alkotnak, nemcsak példát mutatnak emberségből, hanem egyben „polihisztorok”: átfogják a szomszédos diszciplínákat, sőt a teljesebb művelődéstörténetet, ezenkívül szaktudományukban is gyakran előre mutnak, saját koruk előtt járnak.
Ilyen kiemelkedő egyéniség volt Mészöly Gedeon, aki örökre beírta nevét a magyar és a finnugor nyelvtudományba, de aki szinte hasonló módon járatos volt a néprajzban, a magyar és a világirodalomban és a legszélesebb értelemben vett művelődéstörténetben. Emellett igen közel állt a szépirodalomhoz: regénye jelent meg, és a világirodalom számos remekét ültette át nyelvünkre. És ha halála után negyven évvel csak egy pillantást vetünk mai nyelvtudományunkra, azonnal szemünkbe tűnik, hogy Mészöly professzor több vonatkozásban előkészítője volt mindannak, amit korunk hozadékának vallunk. Mert mi is jellemzi az ezredvég nyelvészetét? Röviden az, hogy szemléletében, irányultságában, módszerében megváltozott, és egyben kiszélesedett. Eltolódtak ugyanis a nyelvészet korábbi súlypontjai, elsősorban a szinkrón jellegű diszciplínák javára; nagy hangsúlyt kapott továbbá az elméleti háttér és az általános nyelvészet. Előretört az interdiszciplinaritás; se szeri, se száma az új vagy részben új megközelítéseknek, módszereknek; új stúdiumok születtek, olyanok, amelyek az interdiszciplinaritás jegyében a nyelvészetnek egyúttal a más tudományágakkal való kapcsolatát is jelzik, ilyenek: a kommunikációelmélet, a szemiotika, a szociolingvisztika, a szövegtan, a pragmatika, a beszédtett-elmélet, a kognitív nyelvészet. És kiemelhetjük, hogy például a stilisztika, a retorika és különösen a mostanában formálódó szövegtan révén — meg a hermeneutika hatására is — a nyelvtudomány sokkal közelebb került az irodalomtudományhoz, az irodalomelmélethez és a szépirodalmi — költői vagy prózai — szövegek beható elemzéséhez.
Nos, az interdiszciplinaritásra aligha találnánk jobb példát Mészöly Gedeon munkásságánál. Szó- és szóláskutatásában például nyelvtörténeti, nyelvjárási és irodalmi adatokra, valamint a tárgyi és szellemi néprajz tanulságaira támaszkodva és természetesen nem mindennapi fantáziáját, sziporkázó ötleteit is felhasználva számos új, váratlan eredményre jutott. De egy-egy szó eredetének a kutatásában mindig figyelembe vette a szociolingvisztikai tényezőket, továbbá egy-egy jelentésváltozás kapcsán a mentális folyamatokat, és műfordításai során tekintettel volt a teljes szöveg, illetve a műfaj sugallataira. Úttörőjévé vált aztán a stílustörténeti vizsgálódásoknak. És még sorolhatnám tovább. Lássuk azonban mindezt a teljes életműben.
[...]
Mészöly Gedeon tudományos pályája — tanári szakjai is minden bizonnyal erre ösztökélték — az irodalom felől indult el, de úgy, hogy a nyelvi-stilisztikai oldal vizsgálata máig példamutató benne. Egyébként gyermekkorában maga is írt verseket, és arról sem szabad megfeledkeznünk, amiről Nyíri Antal így emlékezett meg szép nekrológjában: „ha ... séta közben a tájnak valami festői szépsége megragadta: már azt elemezte. Felvázolta rajzát, keverte a színeket, és maga előtt látta az ihlet alkotta képet is. Mert Mészöly Gedeonban is ott élt Mészöly Gézának festői tehetsége — hat vázlatfüzetbeli művészi ceruzarajzai mutatják ezt...” (In memoriam Gedeon Mészöly 6). 1903-ban kezdte írni, és 1906-ban jelentette meg doktori értekezését Tinódi Lantos Sebestyénről, amelyben szinte elibénk varázsolja — már ekkor a rá annyira jellemző sokoldalúsággal — Tinódi korát, életpályáját, krónikái létrejöttének körülményeit, s közben bemutatja e művek szerkezetét, nyelvi-stiláris eszközeit is. Bár munkásságában a későbbiek során inkább a nyelvészet felé billen a mérleg, a szépirodalmi vizsgálódások — nem kis részben a nyelvészetiekkel együtt — mindvégig érdeklődésének középpontjában maradnak. Nem szólva arról, hogy mindez hamarosan kiegészül a néprajzi, a művelődéstörténeti kutatásokkal, jobbára szintén az előbbiekkel összefonódva. Első értekezése után — mint Nyíri Antal megállapítja „A nyelvtudós Mészöly Gedeon” című igen alapos értékelő dolgozatában (MNy. 1981: 265—82) — „sűrűn jelennek meg nyelvtudományi fejtegetései a szakfolyóiratokban”. Ebben az időszakban nyelvészeti-nyelvtörténeti tárgyú közleményeinek a száma csaknem eléri a harmincat. Ezekben vizsgálja bizonyos határozók és határozói igenevek, valamint képzők és szavak történeti alakulását, és bogozza a régi kódexek bibliafordításainak összefonódott szálait. Hogy milyen eredménnyel, azt jelzi a következő tény: 1913-ban „A Döbrentei-codex evangéliumai és a Müncheni Codex” című dolgozatát az Akadémia a Sámuel-díjjal tüntette ki. Az irodalom iránti további érdeklődését mutatja többek között az, hogy Tinódi után Seneca felé fordul.
1915-től 1922-ig a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában tisztviselő. Itt még közelebb kerül a nyelvtörténeti és irodalmi forrásokhoz. Tovább folytatja szó- és szóelemtörténeti kutatásait. Vallatja a nyelvemlékeket (Halotti Beszéd; Döbrentei- és Apor-kódex), és közben máig mintaszerű módon a latin eredetivel együtt közzéteszi az Új Nyelvemléktár első köteteként a Bécsi Kódexet. Ezenkívül foglalkozik későbbi nyelv-, illetőleg irodalmi emlékekkel (Rimay János levelei, Vér András menedéklevele, Drágffy János végrendelete, a Szelestei-féle ráolvasás, Wesselényi nádor levele 1663-ból stb.). Az irodalom — igaz, hogy elsősorban mint filológusnak — ismét az érdeklődése középpontjába került. Újból megjelenteti Katona „Bánk bán” című tragédiáját, az első, 1821-es kiadás „betűszerinti másaként” és utószóval ellátva, továbbá Madáchnak „Az ember tragédiája” című drámai költeményét az 1863-as kiadás nyomán és előszó kíséretében, valamint Gvadányi József „Pöstyéni förödés...” című mulatságos versét. És már ebben a pályaszakaszban megismerkedünk Mészöly Gedeonnal, a műfordítóval is: Janus Pannonius egy versén kívül „átkölti magyarra” Johannes Secundus „Csókok könyve” című művét, mégpedig „a szép latin versekből a római rythmus muzsikájában”.
1922-ben nevezték ki egyetemi tanárrá a szegedi egyetem Bölcsészettudományi Karának Urál-altaji nyelvtudományi tanszékére. Itt tanított, nevelt, kutatott egészen 1958-ig, nyugalomba vonulásáig, néhány éves megszakítással, amikor is — Észak-Erdély visszatérte után — a kolozsvári egyetem Finnugor és magyar nyelvtudományi tanszékén tette ugyanezt. Közben 1921-től levelező tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, tagja volt továbbá a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak és a helsinki Finnugor Társaságnak. Munkásságának eredményességét egyébként több kitüntetéssel ismerték el.
[...]
A fordítás végigkíséri életének ezt a leghosszabb és legtermékenyebb szakaszát is. Idetartozó művei közül három emelkedik ki különösen. Puskin verses regényét, az Anyegint először 1945-ben, második kiadásban pedig 1948-ban jelentette meg, és mintegy hattyúdalként Homérosz Odisszeáját.
Végül említsük meg, hogy Csokonai nemcsak költészetével, nyelvével és stílusával vonzotta, hanem egyéniségével is: megírta életregényét „Földiekkel játszó...” címen.
Mészöly gazdag életpályáját a felsoroltakon kívül néprajzi, művelődéstörténeti, stilisztikai, leíró nyelvtani, nyelvművelő stb. cikkei, egyetemi jegyzetei, sokrétű könyvismertetései, felszólalásai, a köszöntők és nekrológok, valamint fáradságot nem ismerő szerkesztői tevékenysége teszik igazán teljessé.
Nyugalomba vonulása után már nem sokáig élvezhette az immár kevésbé kötött, de sosem lankadó munkálkodást, 1960. május 29-én Budapesten meghalt. Hamvai a sárbogárdi temetőben nyugszanak, kedves ősei sírja mellett.
4. Mészöly Gedeon tudományos munkálkodása — amint láttuk — több mint egy fél évszázadot ölel fel, megközelítőleg századunk első öt és fél évtizedét. Ha most, csupán összefoglalóan, arra akarunk rámutatni, hogy Mészöly professzor hogyan vált részesévé kora nyelvtudományának, a következőket állapíthatjuk meg. Mindjárt pályájának indulása után — éppen sajátos nyelvtörténeti kutatómódszerének a kialakításával — a századfordulói nagy alkotók méltó folytatójának bizonyult. Teljes kibontakozása idején, a két háború között mégsem tudott igazán hatni. Az ok abban keresendő, hogy Mészöly a Budenz—Szinnyei-féle nyelvtörténeti koncepció fogyatékosságát feltárva a magyar nyelvtörténet lényeges fejezeteit új alapokra helyezte, ezeket az eredményeket azonban a „hivatalos tekintélyek” nem vagy csak igen kevéssé fogadták el. A nyelvtudomány országos irányításába sajnálatos módon 1945 után is csak kevéssé szólhatott bele. A szegedi tanszéket mindezek ellenére eredményes kutatóműhellyé fejlesztette ki, és az interdiszciplinaritás egy érdekes változatának a kialakításával — mint már jeleztem — a mát készítette elő.
És itt jellemeznünk kellene részletesebben ezt a sajátos módszert, illetve legalább vázlatosan, felsorolásszerűen bemutatni, hogy Mészöly Gedeon mennyiben vitte előre a nyelvtudományt a szófejtés és szótörténet, a történeti alak- és mondattan, a szövegtan, a stilisztika, az irodalomtudomány, a művelődéstörténet és a műfordítás területén. Ehelyett a nyelvtörténész Mészöly Gedeont inkább egy különösen szép és jellemző dolgozatának a segítségével mutatom be, amelyben a darvadozik ige eredete után nyomozott (Juhász Gyula darvadozása és Petőfi rónája: Acta Universitatis Szegediensis Sectio Philologica. Nyelv és Irodalom I. 1955: 7—32).
Tanulmányát Juhász Gyula Nyegyvenhatosok című versének a Tömörkényt megidéző — ahogy ő mondja — zengő soraival kezdi:
Hűs Tisza partjáról, hol a szürke füzes szomorún leng,
Nagy jegenyék dala zsong, szőke akác mosolyog,
Hol Dugonics búsong, Dankó muzsikál és méla Tömörkény
Darvadozik anyaföld csöndes eressze alatt...
Majd arra utal, hogy Tömörkénynek ez a Tisza menti néptől tanult szava Juhász Gyula révén így került be a magyar költői nyelvbe. A szó eredetének felderítéséért a néphez fordul, vagyis azt vizsgálja, hogy a darvak hogyan viselkednek, illetve hogy milyen [132] szerepet töltöttek be a magyar nép életében. Idézi Györffy Istvánt, aki azt írja többek között a „Nagykunsági króniká”-ban, hogy „Püspökladány, Madaras címeréül a darut választotta. A darvakat megszelidítve a háznál nevelték, mégpedig a rétben elfogott darufiókákból. Aki tudja, hogy milyen nehéz a darut vadászni, az könnyen elképzelheti, milyen bajos lehetett annak megközelíthetetlen költőhelyéhez hozzáférkőzni. De a rétes emberekben, különösen pedig a darvászokban, a pákászokban, madarászokban ördögi ügyesség lakozott. Kilopták volna ezek a tojást még a szarka alól is, úgy, hogy az nem vette volna észre! De kellett is a darutoll, nem úgy, mint máma.” Majd Chernel Istvánra hivatkozik, aki a „Magyarország madarai” című munkájában a következőkre utal: „...nemcsak tollai révén volt nálunk népszerű a daru. Egész lényével befészkelte magát a magyarság lelki világába, éppúgy, mint a gólya, különösen mikor még számos volt, s tanyája is sokfelé akadt... Nincs is több nemzet, mely úgy ismerte volna madarunk szokásait, mint mi. Ez a szoros viszony pedig abból fakadt, hogy a daru is ott tanyázott, ahová a magyart természete hajtotta: a végtelen rónán; hogy a daru is daliás, mozgásaiban délceg, büszke alak, amivel bizonyos nemzeti vonásaink rokonok...”. Eötvös Károly meg a Balaton körül való utazásában ilyen költői kérdéseket tesz fel — idézi Mészöly Gedeon —: „Ismered-e, ifjabb nemzedék, a darumadarat?... Hallottad-e hangját? Azt az egyszerű, de érces, erős hangot?... Láttad-e őket, mikor kora hajnalban s mikor alkonyatkor darvadoznak a lápon, a szigeten, s feltartott fejjel hol egy kiabál, hol valamennyi kiabál, s mindegyik tizenháromszor kiáltja el egymás után: Kátára, Kátára! Istennek és a magyar népnek ősmadara a daru.” Így érthető, hogy Tömörkény, a vízmenti nép lelkének, nyelvének jó ismerője, már a következőképpen fogalmazza meg a darvadozik szó jelentését: „A darvadozás a sötétben való beszélgetés művészete. Arról is jó takarékosság szempontjából, hogy nemcsak a világítóolaj nem fogy, de a dohány sem, mert hiába szívja az ember a pipát, nem ér az semmit, ha nem látszik a füstje.” Mészöly Gedeon így összegezi a legfőbb tudnivalót: „Az irodalomba Tömörkény oltotta belé. Kedves szavajárása volt, és szívesen gyakorolta is a darvadozás-t.”
Ezúttal — idő hiányában — nincs módom részletesebben méltatni Mészöly Gedeon már többször említett, igen széles körű munkásságát, bár ezt megtettem az 1982-es „Népünk és nyelvünk” című Mészöly-válogatás bevezető tanulmányában (14—24).
5. Szólnom kell viszont mindenképpen Mészöly Gedeonról, a tanárról, pontosabban a nevelőről. Nyíri Antal, aki a legközelebb állt hozzá, így idézi nekrológjában Mészöly professzor emlékét: „Egyetemi tanári munkáját hálás tanítványainak szeretete fonta körül, mert a nyelvtudományt még azokkal a hallgatókkal is meg tudta szerettetni, akik elsősorban az irodalomhoz vonzódtak, és viszont: a nyelvészet iránt érdeklődő hallgatóiban nyelvészeti előadásai közben keltette föl az érdeklődést az irodalom iránt is. Állandóan arra törekedett — és ezt szóban is, írásban is megmondta —, hogy az egyetemi oktatás »ne legyen a megállapítottnak tartott eredményeknek okfejtés nélkül való közlése«, hanem »tárgyi adatokon nyugvó érveléssel« kell élnie az egyetemi tanárnak egyetemi előadásaiban is, tudományos munkáiban is. Hallgatói szerették, mert meglátták benne a nagy tudóst, a kiváló professzort, és megérezték benne az ifjúsághoz mindig vonzódó melegszívű embert. Órái után körülvették, kérdésekkel árasztották el, és Mészöly professzor egyetlen kérdést sem hagyott válaszolatlanul. Ha egyszerű szobájában fölkeresték, szívesen osztogatta ott is gazdag tudásának gyümölcseit, derült humorának fényét és melegét, s ha sétája közben hozzászegődtek — sokszor megtette ezt tanítványai közül József Attila és Radnóti Miklós is —, hamarosan vagy nyelvi, vagy irodalmi, vagy néptudományi, vagy művészeti kérdésről folyt a szó, aszerint, hogy mi foglalkoztatta kísérőjét vagy pedig éppen őt magát.” (In memoriam Gedeon Mészöly 5—6.)
Egyéniségéhez szervesen hozzátartozik nem mindennapi változatosságú stílusa. Ebben — a szélesebb értelemben vett kifejezésmódban — tükröződik igazán Mészöly sajátos egyénisége. Magam így jellemeztem „Mészöly Gedeon és a stilisztika” című előadásomban, amelyet Szegeden, 1980. május 23-án a Mészöly emlékére rendezett tudományos ülésszakon mondtam el. Ide számítva éles logikáját, páratlan vitatkozóképességét és a mondatai mögött igen gyakran megbújó humorát, elmondhatjuk: ha igazolni kellene, hogy a nyelv, a mi nyelvünk sok húrú, csodálatos hangszer, vagy a stilisztika tudományos kifejezésével szólva be kellene mutatni, milyen a funkcionális stilisztika szabályainak megfelelő, a tárgyhoz, az alkalomhoz stb. illő, mindig hatásos stílus — akkor Mészöly Gedeon élőszóval elmondott beszédeire, előadásaira, köszöntőire, valamint írásaira mint példákra nyugodt lélekkel hivatkozhatnánk. Tudott ünnepélyes és költői lenni; tudott igazán népszerű módon előadni; birtokában volt a humor minden lehetséges eszközének, de nem volt kíméletes, ha úgy érezte, hogy a gúny fegyveréhez kell nyúlnia. Valóságos művésze volt a magyar nyelvnek.
Végezetül és összegezésként: mennyi emberség, mennyi szépség, mennyi gazdagság rejtezik a Mészöly-életműben! Munkáiban tehát Mészöly Gedeon itt van közöttünk, és tanít, nevel. Tanuljunk tőle szemléletet, módszert, erkölcsöt, tanuljuk meg tőle népünk és anyanyelvünk igaz szeretetét!
Szathmári István
http://www.c3.hu/~magyarnyelv/01-2/szathmari.htm
****
Nép és Nyelv
a kolozsvári Ferenc József Tudományegy. magyar nyelvészeti és finnugor összehasonlító nyelvészeti tanszékeinek kiadásában megjelenő folyóirat (Kolozsvár, 1941–1943). Kezdetben „A szegedi Alföld-kutató és a kolozsvári néprajz- és nyelvészetkedvelők közérdekű havi folyóirata” címmel látott napvilágot. Szerkesztette Mészöly Gedeon. Néprajzi cikkeket (főleg alföldi és erdélyi vonatkozásúakat) közölt.
A Nép és Nyelv c. folyóirat első számának címlapja
****
Irodalom:
Bratinka József: Szó-, tárgy- és névmutató Mészöly Gedeon Ómagyar szövegek nyelvtörténeti magyarázatokkal c. művéhez / Bratinka József. — 1982
Gáldi László: A magyar szótárirodalom a felvilágosodás korában és a reformkorban : függelék: Pais Dezső, Bárczi Géza, Mészöly Gedeon hozzászólása / Gáldi László ; [szómutató: Farkas Vilmos, Ruzsiczky Éva]. — 1957
Gvadányi József: Pöstényi förödés a mellyet egy magyar lovas ezredbül való százados az ottan történte mulatságos dolgokkal, élő magyar nyelven, versekbe foglalt, 1787. esztendőbe, Rák havának 12. napján, nyomtattatott… — 1921
Homeros: Ulisszes azaz Homérosz Odisszeája magyarul : [eposz] / [Mészöly Gedeon ford. ; Kodály Zoltán előszavával]. — 2005
Homeros: Ulisszes : azaz Homérosz Odisszeája magyarul / Homeros ; ford. Mészöly Gedeon ; előszó: Kodály Zoltán ; ill. Csillag Vera. — 1959
Justinianus (Keletrómai Birodalom : császár) I.: Justinianus császár Institutiói négy könyvben : [egyetemi segédkönyv] / [latinból ford. ifj. Mészöly Gedeon ; előszó Zlinszky János]. — 1997
Justinianus (Keletrómai Birodalom : császár) I.: Justinianus császár Institutiói négy könyvben : [egyetemi segédkönyv] / [latinból ford. Mészöly Gedeon ; előszó Zlinszky János]. — 1991
Katona József: Bánk bán : dráma 5. szakaszban / Katona József ; [összehas., jav., utószó: Mészöly Gedeon]. — 1920
Madách Imre (1823-1864): Az ember tragédiája : drámai költemény / Madách Imre ; [szöveggond., előszó Mészöly Gedeon ; sajtó alá rend. Sugár Jenő ; ill. Dankó Ödön]. — 1922
Mészöly Gedeon: Áldó az ágyú, alku az áldozás, áldozat az alkonyat / Mészöly Gedeon. — 1943
Mészöly Gedeon: Bécsi Codex / közzéteszi Mészöly Gedeon. — 1916
Mészöly Gedeon: A cserény szó eredete / Mészöly Gedeon. — 1930
Mészöly Gedeon: A "darvadoz" szó eredete : mutatvány a szerző "Régi rétségi életünk nyelvünkbeli nyomai" c. tanulmányából / Mészöly Gedeon. — 1933
Mészöly Gedeon: Földiekkel játszó... : Csokonai Vitéz Mihály életregénye / Mészöly Gedeon. — 1935
Mészöly Gedeon: [Der gemeinsame ursprung der instrum.-komit.-suffixe ung. val, vel, wog. -l und ost. -at.] / [Mészöly Gedeon]. — 19??
Mészöly Gedeon: A háború szó eredete és társadalomtörténeti vonatkozású jelentésfejlődése / Mészöly Gedeon. — 1950
Mészöly Gedeon: A Halotti Beszéd hangtörténeti és alaktani sajátságai / Mészöly Gedeon. — 1926
Mészöly Gedeon: A Halotti Beszéd tárgyas elbeszélő mult alakjai magyar és finnugor szempontból / Mészöly Gedeon. — 1931
Mészöly Gedeon: A hit szó eredete és rokonsága / Mészöly Gedeon. — 1936
Mészöly Gedeon: A hit szó eredete és rokonsága / Mészöly Gedeon. — 1936
****
Mészöly Gedeon: A "darvadoz" szó eredete : mutatvány a szerző "Régi rétségi életünk nyelvünkbeli nyomai" c. tanulmányából / Mészöly Gedeon. — 1933
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése